Elektromos kandalló – a legjobbak

A kandallók a hideg téli napokon szívesen látott melegforrást jelentenek. Emellett a szobák dekorációjává is válnak, miközben a pihenést elősegítő romantikus légkört biztosítanak. Hátrányuk azonban az, hogy sok karbantartást igényelnek, ezért többen választanak inkább egy elektromos kandallót.

Az elektromos kandallók dekoratívak, és egyben a fűtést támogató szerepet is betöltik. Úgy néznek ki, mint az igazi, de digitális kijelzőn jelenítik meg a farönköket, szenet, a lángokat, illetve az izzó parázst, amelyeket egy valósághű hatást keltő világítási mechanizmus hoz létre.

Azok számára, akik lakásban vagy esetleg házban élnek, de tudják, hogy a hagyományos kandalló mennyire piszkos és mennyire zavaró a füst, a legjobb alternatívát az elektromos kandallók jelentik. Így elkerülhetünk minden negatívumot, ami egy valós tűz rakásához szükséges, és élvezhetjük annak minden pozitívumát.

Annak érdekében, hogy kiválaszthasd az ízlésednek és igényeidnek leginkább megfelelőt, megmutatjuk a legjobb elektromos kandallókat, figyelembe véve olyan tényezőket, mint a teljesítmény, a telepítés és a méret.

Klarstein Feuerschale

Méret: 66 x 51 x 6,5 cm | Súly: 9 kg | Teljesítmény: 1800 W  | Fokozat: 2 | Típus: Fali

Klarstein Feuerschale elektromos kandalló

Kompakt, falra szerelhető, távirányítós üzemmóddal az otthoni romantikus hangulatért. 1800 W-os teljesítményével befűthetünk egy nagyobb helyiséget is vele ideiglenesen, vagy alacsonyabb fokozaton, 900 W-on is járathatjuk fűtés-kiegészítőként. Kikapcsoló időzítővel és 10 és 32 C közötti szobahőmérséklet-szabályozással is rendelkezik. 

Meggyőző lánghatást biztosít, dekoratív kövekkel van ellátva, és még a láng színe is állítható. Így kedvedre állíthatod be, és élvezheted a romantikus hangulatért felelős tüzet, ami égés nélkül lobog, így nem füstöl. Ezenkívül a lánghatás független a fűtéstől, ezért egész évben élvezhető.

Az üvegkerámia front a tűztálcával modern megjelenést kölcsönöz a kandallónak. Díszkövei erős vizuális hatást keltenek, mivel a lángok visszatükröződése megvilágítja őket. A még hangulatosabb légkör megteremtése érdekében a lángvezérlés szabályozható.  

TERMÉK MEGTEKINTÉSE

Klarstein Brixen

Méret: 74 x 47 x 47 cm | Súly: 19,5 kg | Teljesítmény: 1800 W  | Fokozat: 2 | Típus: álló

Klarstein Brixen - elektromos kandalló

A Feuerschale-val modernségével ellentétben a Klarstein Brixen elektromos kandalló sokkal inkább a hagyományos kandallók stílusát kölcsönzi nappalinkba.  Természetesen ez a modell is bármilyen helyiséget valósághű lánghatással tölt meg. A lágy fény ezernyi lángot és égő fát szimulál, romantikus és hangulatos légkört teremtve.

A lángok a fűtési funkciótól teljesen függetlenül pislákolnak, még a meleg nyári éjszakákon is. A kapcsolható fűtési funkció 900 vagy 1800 W-os teljesítménnyel fűti a helyiségeket. Ezenkívül egy termosztát lehetővé teszi a fűtési szint folyamatos beállítását. Az elektromos kandalló kezelése rendkívül egyszerű, és közvetlenül a készüléken történik: a vezérlő kapcsolók diszkréten az ajtó mögött vannak elrejtve.

A fekete kivitelű kerek kandalló egyedi kialakítása hangulatos légkört teremt. A nagyméretű ablaknak köszönhetően tökéletes rálátása van a 3D-Flame-effektusú, valósághű tűzszimulációra. A kifinomult 3D technológiának köszönhetően az égő fa és a pislákoló lángok háromdimenziós benyomása bármilyen nézőpontból elérhető. A lánghatás tűz, korom és füst nélkül működik, és azonnal magával ragad mindenkit.

TERMÉK MEGTEKINTÉSE

Klarstein Etna

Méret: 66 x 60 x 23 cm | Súly: 24 kg | Teljesítmény: 1800 W  | Fokozat: 2 | Típus: álló | Kábel hossza: 120 cm

Klarstein Etna

Elegáns kandalló kompakt méretben, füst és tűz nélkül. A vonzó Klarstein Etna elektromos kandalló a lángok valósághű illúziójával varázsolja el bármely helyiséget. A lágy fény megtévesztően valódi lángokat és izzó fahasábokat imitál, és azonnal meghitt és romantikus hangulatot áraszt.

Izzó tűz egész évben: a Klarstein Etna elektromos kandalló LED-lángjai a fűtési funkciótól függetlenül égnek, még enyhe nyári éjszakákon is. A 2 fokozatban állítható 900 vagy 1800 wattos fűtés kellemes meleget biztosít. Az állítható heti időzítővel a hét minden napjára külön fűtési idő programozható, így reggel felkeléskor és este hazatérve mindig kellemes meleg lesz, anélkül, hogy a kandalló egész nap járna. A működtetés egyszerű: a készüléken található kezelőpanelen kívül a kandalló a mellékelt távirányítóval is kényelmesen vezérelhető. A beépített termosztát automatikusan szabályozza a fűtési teljesítményt, míg a “Nyitott ablak” érzékelő funkció a hőmérséklet gyors csökkenését érzékelve és a kandalló automatikus kikapcsolásával felesleges költségeket takarít meg.

Egyedi design kődíszítéssel: a Klarstein Etna elektromos kandalló rusztikus, mivel a polisztirolnak köszönhetően úgy néz ki, mint egy kőfal, fa kerettel. Mindenhol elegáns hangulatot teremt, és azonnal egy igazi kandalló meghitt otthonosságát sugározza. Tökéletes a meghitt pillanatokhoz egyedül vagy párban.

TERMÉK MEGTEKINTÉSE

Klarstein Meran

Méret: 62 x 45 x 32 cm | Súly: 8 kg | Teljesítmény: 1850 W  | Fokozat: 2 | Típus: álló  

Klarstein Meran

Ez a modell fémházzal, műanyag lábakkal és műanyag ajtókkal rendelkezik. Egyszerű, klasszikus dizájnjával bármely stílusú szobába beleillik. Sőt, mivel könnyű és kicsi, könnyen hordozható egyik szobából a másikba. Egyenes és egyszerű kialakítása, a panorámaüveg és az ajtón található fém fogantyúk ideális bútordarabbá teszik a klasszikus vagy akár modern stílusban berendezett nappaliban.

A lánghatást dekoratív fatörzsek egészítik ki, ami hozzájárul egy hangulatos légkör megteremtésére.

Ez az elektromos kandalló akár egy 30 m2-es helyiség fűtésére is alkalmas, és két teljesítményszinten (950 W és 1850 W) is használható. Ebből a célból két kapcsoló található közvetlenül a kandalló paneljén. Ha vannak olyan helyiségek, amelyek nem annyira hidegek, akkor használhatsz alacsonyabb teljesítményfokozatot, hogy spórolj a fogyasztással.

Az ajtó mögé rejtették a gombokat, melyekkel elvégezheted a funkciók szabályozásához szükséges beállításokat. Ezenkívül, ahogy már megszoktuk, a lánghatás független a fűtéstől, ami azt az előnyt nyújtja, hogy ezt a készüléket az év bármely hónapjában vagy bármely évszakban használhatod

Könnyen telepíthető és működtethető: A Klarstein Meran könnyen telepíthető, mivel összeszerelve érkezik, és csak be kell dugni a konnektorba. A tápkábel viszont nem valami hosszú, csak 1,5 m, így kalkuláld be, hogy ez lehet a kandalló maximális távolsága a konnektortól.

A kezelőpanel egy gombból és három kapcsolóból áll. Az egyik kapcsoló a gyújtást vezérli, amely a lánghatást is aktiválja. A másik két kapcsoló a két teljesítményfokozatot kacspolhatod be-ki, a szabályzó gombbal pedig a kívánt hőfokot szabályozhatod.

Ami a tisztítást illeti, ennek a kandallónak a felületéről csak a port kell eltávolítani. Ehhez a készüléket kikapcsolt állapotban töröld át egy tiszta, száraz ruhával.

TERMÉK MEGTEKINTÉSE

Bomann EK 6024

Méret: 88 x 56 x 15,5 cm | Súly: 14 kg | Teljesítmény: 1850 W  | Fokozat: 2 | Típus: fali

Bomann EK 6024

A Bomann elektromos kandalló lángszimulációs és ventilátoros fűtési funkcióval elegáns kiegészítője lehet otthonodnak. Falra szerelhető, modern megjelenésével kiváló dekorációja lehet nappalidnak. A legújabb technológiának köszönhetően a valódi fatűz tökéletes illúzióját kelti. A lánghatás 4 fokozatban állítható, így minden alkalomra kiválaszthatod a legmegfelelőbbet. A hidegebb napokon a beépített fűtési rendszer kellemes meleggel kényeztet.

Hangulatos: az elektromos tűzhely kényelmet, meleget és pihenést hoz a négy fal közé. Élvezd a csendes órákat szeretteiddell, és pihenj, miközben csodálattal figyeled a lángok játékát.

Távirányító mellékelve: a praktikus távirányítóval könnyen és kényelmesen vezérelheted és működtetheted ezt az elektromos kandallót. Természetesen a beállításokat közvetlenül a készüléken is el lehet végezni.

TERMÉK MEGTEKINTÉSE

ARGO WAVE

Méret: 91,5 x 44 x 12 cm | Súly: 17,8 kg | Teljesítmény: 1500 W  | Fokozat: 2 | Típus: fali, álló

ARGO WAVE - elektromos kandalló

Az Argoclima WAVE elektromos kandalló elegáns és kortárs: a leginkább nagyvárosi környezetbe illeszkedő bútordarab, amely falra is felszerelhető. Az edzett üvegből készült előlap nagy felületet foglal el, és lehetővé teszi, hogy az öt választható tűzhatás közül mindegyik jól érzékelhető legyen. 

TERMÉK MEGTEKINTÉSE

Ardes 350

Méret: 44,5 x 37 x 20 cm | Súly: 7,4 kg | Teljesítmény: 1500 W  | Fokozat: 2 | Típus: álló

Ardes 350 - elektromos kandalló

A kandalló meleg légköre mindig elérhető közelségben van kémény beépítése nélkül. Kis helyet foglal, könnyen szállítható és elhelyezhető. 2 fűtési szinttel (750/1500 W), túlmelegedés elleni védelemmel és felborulás elleni védelemmel rendelkezik.

Földön és falon egyaránt használható, modern megjelenést biztosít.

TERMÉK MEGTEKINTÉSE

Amit az elektromos kandallókról tudni kell

Egy elektromos kandalló pont olyan hangulatot teremt otthonodban mint az igazi, valódi tűz és annak velejárói (fa, szén, füst, stb) nélkül. A tűz egy képernyőn jelenik meg, melyen keresztül a tűz lángjait, a fa égését, parazsat, stb. láthatjuk. Néhány esetben fa helyett kövek vannak.

Egy elektromos kandalló azonban nem csupán dekoráció, hisz fűteni is tud elektromos energiát felhasználva. A fűtőértékük a választott modelltől függ, de néha kis vagy közepes méretű helyiségeket is gond nélkül képesek fűteni. Gyakran ajánlott azonban a hagyományos fűtés kiegészítéseként használni, ugyanis nem igazán képesek annyi hőt biztosítani, mint egy hagyományos fa- vagy széntüzelésű kandalló.

Hogyan működik egy elektromos kandalló

Először is, nagy előnyük, hogy nagyon könnyű telepíteni őket. Nem kell szakembert hívni, hogy telepítse, így elég sok pénzt takaríthatsz meg.

Egyszerűen csak csatlakoztatni kell a hálózathoz, és be kell kapcsolni egy gombnyomással. Természetesen sok modell távirányítású, ami még egyszerűbbé teszi a kezelést. A kanapéról ülve is bekapcsolhatod a lángokat, és azzal együtt a fűtést is, hogy melegen tartsa a nappalit vagy a hálószobát. A legtöbb modellnél lehetőség van a hőmérséklet beállítására is. Sőt, vannak olyan készülékek, amiken lehet álítani a tűz stílusát, a színeket, stb. 

Fontos, hogy vásárláskor ellenőrizd, hogy rendelkezik-e ventilátorral vagy sem. Mi azt javasoljuk, hogy ventillátorosat vegyél, ugyanis így sokkal hatékonyabban oszlatja el a hőt a kandalló, így nem csak a készülék körül lesz meleg.

A teljesítménye nem minden modellnél azonos. A legolcsóbbak körülbelül 900-1800 wattos teljesítményt kínálnak. A piacon azonban találhatsz olyan modelleket is, amelyek akár 2000 wattos teljesítményt is leadnak gond nélkül, és nem is kell sokkal mélyebbre nyúlni a pénztárcánkba. A legtöbb modell azonban 1800 watton, és annak felén 900 watton működtethető, így ezekkel a készülékekkel könnyedén be lehet fűteni egy nagyobb szobát, akár egy nappalit is. 

Ha egyszer kipróbálod, biztos, hogy tetszeni fog, elvégre élvezheted a tűz lényegét anélkül, hogy fát kellene rakni a tűz fenntartásához. Tényleg nagyon praktikus, ezért egyre jobban kezd elterjedni.

Az elektromos kandallók előnyei

Ahogy már említettük, a telepítés nagy előny, hisz nincs szükség kéményre, tulajdonképpen oda rakod, ahova akarod, figyelve persze, hogy a légkiömlők ne legyenek eltorlaszolva. Igaz, hogy nem kell ezermesternek lenni a beszereléshez, bár legalább egy fúróra szükséged lesz, ha falra szerelhető modellt választasz.

Olcsóbbak, mint a hagyományos kandallók. Ha kevés pénzből gazdálkodsz, akár vannak modellek, amik már bőven akár 40,000 ft alatt is beszerezhetők. Igaz ezek kisebbek, de az 1800 W-ot így is tudják hozni. 

Nagyszerűen utánozzák a valódi lángokat. Ezek valóban nagyon dekoratívak, és nem csak akkor amikor be vannak kapcsolva, hanem kikapcsolt állapotukban is. Sok modellnek nagyon modern kinézete van, egy TV-re emlékeztetnek, főleg ha a falra vannak szerelve. Vannak viszont rusztikus, tradicionális elektromos kandallók is, amiket  a földön hagyva tényleges kandallónak vagy egy jól megtervezett bútordarabnak tűnnek.

A fogyasztás egyáltalán nem magas, még akkor sem, ha fűtési üzemmódban van. Ha csak a lángokat kapcsolod be, akkor tulajdonképpen a fogyasztás elhanyagolható lesz. Ha csúcsidőben számolunk, és folyamatos 1800 W-os telejsítménnyel, napi nyolc óra üzemidővel, akkor havonta úgy 18,000 ft-ba kerül az üzemeltetése. Ez természetesen több, mint más fűtési rendszer esetén, viszont ha belegondolunk, hogy elektromos árammal üzemeltetjük, akkor annyira nem vészes. Viszont többek között ezért is csak kiegészítő fűtésként használható.

Nagyon gyorsan leadják a hőt: a hagyományos kandallókkal ellentétben, amelyeknek időre van szükségük a hőmérséklet emeléséhez, az elektromos kandallók esetén már bekapcsolás után lehet érezni a meleget. 

Kényelmes: nem kell azon aggódni, hogy mikor kell fát tenni a tűzre, nehogy kialudjon. Egy gombnyomással meggyullad vagy kialszik. Ez mindent sokkal kényelmesebbé tesz.

Biztonságos: Mivel nincs égés, nem kell aggódnunk, hogy lángra kap valami a szobában, illetve szénmonoxid mérgezéstől sem kell tartanunk. A készülékekben van túlmelegedés érzekelő, így amikor kell, automatikusan kikapcsolnak.

Számos modell közül választhatsz. Rengeteg minta, szín és tűzutánzat áll rendelkezésre. Vannak, amelyek  tűzifa égését utánozzák, másoknál pedig kövek perzselődnek a tűz alján.

Az elektromos kandallók hátrányai

Alacsony fűtőérték: Korábban azt mondtam, hogy gyorsan adnak hőt, mert természetesen, mivel tűzhelyről van szó, csak akkor működnek, ha be vannak kapcsolva. A hagyományos kandallók viszont tartják a meleget akkor is miután a tűz kialudt. 

Egy elektromos kandalló maximális teljesítménye 2000 W lehet, szemben a hagyományos kandallók 4500 W-os teljesítményével, de vannak olyanok, amelyek akár 12 000 W-osak is lehetnek.

Hamis lángok? Bár igaz, hogy az elektromos kandallók egyes modelljei nagyon sikeresek, vannak akik szerint a “hamis lángok” nagyon feltűnőek, és ezért nem tetszetősek. A gyártók igyekeznek javítani a formatervezésen, hogy még valósághűbbek legyenek. Vannak már például 3D-s lángokat megejlenítő készülékek is, ami mellé a lángok pattogását utánzó hangokat adnak.

Vásárlási kritériumok

Az elektromos kandalló vonzó kiegészítője otthonunknak. Fontos azonban, hogy tisztában legyünk bizonyos szempontokkal, mielőtt egy adott modell mellett döntünk. Az olyan kritériumok, mint a méret vagy a kialakítás, az egyik vagy a másik lehetőség javára dönthetnek. Íme a legfontosabbak:

  • Méret
  • Dizájn
  • Energiafogyasztás
  • Tápegység
  • Sokoldalúság

Méret

Először is el kell döntenünk, hogy hová szeretnénk elhelyezni az elektromos kandallónkat. Ettől függően választhatunk kisebb vagy nagyobb modellt. Bármilyen kicsi is legyen a választott modell, nagy valószínűséggel több mint fél méter hosszú lesz.

Természetesen léteznek nagyobb, akár egy méteres vagy még hosszabb opciók is. Amikor elektromos kandallónk méretén gondolkodunk, figyelembe kell vennünk, hogy milyen típust fogunk vásárolni. Ha például olyan mellett döntünk, amely egy bútorba van beszerelve, akkor az valószínűleg több helyet foglal majd el a szobában.

Dizájn

Az elektromos kandallóknak nagyon fontos esztétikai eleme van. Különösen azok, amelyek a dekoratív elektromos kandallók kategóriájába tartoznak, azaz amelyek nem rendelkeznek fűtési funkcióval. Ezért mérlegelnünk kell a különböző dizájn lehetőségeket és kandallótípusokat. 

Egyrészt fontos szem előtt tartani, hogy milyen színű modellt választunk. Lényeges, hogy olyat válasszunk, amely összhangban van azzal a helyiséggel, amelyben elhelyezzük. A legnépszerűbb színek a fekete és a krémszín. Ezenkívül el kell döntenünk, hogy olyan modellt szeretnénk-e, amely például téglát utánoz, vagy valami egyszerűbb, letisztultabb kivitelt.

Fogyasztás

Két hasonló tulajdonságokkal rendelkező kandalló közül azt ajánljuk, amelyiknek a legalacsonyabb az energiafogyasztása. Az elektromos kandalló energiafogyasztását a gyártó specifikációjában részletesen fel kell tüntetni. A leginkább energiahatékony készülékek az A vagy annál magasabb (akár A +++) osztályúak.

Ez akkor is fontos, ha nem használjuk gyakran az elektromos kandallónkat. Hosszú távon a jó energiahatékonyság jelentős megtakarítást eredményezhet a számláinkon. Ezért is célszerű, hogy az általunk választott modellhez tartozó lámpák LED-es típusúak legyenek. Ez a fajta izzó kevesebb energiát fogyaszt, mint a hagyományos izzók.

Tápegység

Egyes elektromos kandallók akkumulátorral működnek. Számos modell működéséhez azonban hálózati aljzatra van szükség. Ezt figyelembe kell venni a kandalló vásárlásakor. A tápkábelnek elég hosszúnak kell lennie ahhoz, hogy elérje a kandalló helyéhez legközelebbi aljzatot. Egyes szakértők nem javasolják a hosszabbítók használatát.

Sokoldalúság

Fontos, hogy az általad választott modell valamilyen szinten legyen sokoldalúság. Ezt a tényezőt befolyásolja például az, hogy hátsó vagy oldalsó világítással rendelkezik-e, és van-e a fényeknek különböző árnyalatai. Egyes modellek akár tizenkét színt is tartalmazhatnak ebben a világításban, és azt is be lehet állítani, hogy ezek néhány másodpercenként automatikusan változzanak.

Másrészt azt is ellenőriznünk kell, hogy a kandalló különböző hőfokozatokkal rendelkezik-e. A legalapvetőbb a kettő fokozat: magas és alacsony (1800 és 900 W). 

Az is érdekes, hogy a láng fénye különböző intenzitású lehet. A legtöbb modellhez távirányító is tartozik, és akár hét napra előre is beprogramozhatók.

GYIK

Milyen teljesítményű legyen az elektromos kandalló?

A vásárlás előtt tisztában kell lennie azzal, hogy a teljesítményt figyelembe kell venni, és hogy a fűtőteljesítmény sokkal korlátozottabb, mint a fatüzelésű kandallóké. Fontos, hogy vedd figyelembe a szoba méretét a teljesítmény kiválasztásánál. Minél nagyobb a helyiség, annál több energiára lesz szükséged a fűtéshez. Például, 10 négyzetméterenként 1 kW teljesítményre van szükség. Ha például egy 20 négyzetméteres nappalit kell fűtened, akkor a legjobb, ha egy 2000 W teljesítményű modellt vásárolsz. Ezért tökéletesek egy helyiség fűtésére, amikor nincs igazán hideg, és nem kell az egész házat fűteni.

Ne feledd, hogy ez a fajta kandalló nem fűtési mód elsősorban, hanem inkább dekoratív eszköz, amely plusszban még némi meleget is biztosít.

Ami a fogyasztást illeti, ez a teljesítményétől függ, és attól, hogy a maximumon van-e vagy sem. 

Hogyan keletkezik a hő?

Ez a legfontosabb része egy ilyen típusú elektromos kandalló működésének. Az elektromos kandalló belsejében fémtekercsek vannak, amelyek automatikusan felmelegednek, amint a kandallót bekapcsoljuk. Ezenkívül van egy ventilátor is a belsejében, amely természetesen kifelé fújja a hőt, oda, ahol a hőre szükség van. A ventilátorok nem zajosak, így emiatt nem kell aggódni. Ezenfelül a ventilátornak köszönhetően a keletkező hő teljes mértékben hasznosul.

Hogyan lehetséges, hogy olyan lángok keletkeznek, amelyek pont úgy néznek ki, mint az igazi lángok?

Ez a vizuális hatás egy izzónak, valamint a visszavert fénynek köszönhető. A fény háromdimenziós mintázatban tükröződik vissza, különösebb sorrend nélkül, így a “lángok” valósághűbbnek tűnnek.

Mi a különbség egy elektromos kandalló és egy hagyományos kandalló között?

  • A beépített elektromos kandalló működéséhez mindig áramra van szükség. Ez azért fontos, mert árammal fűteni általában drágább, a nagy teljesítmény miatt pedig eléggé megterhelheti a lakás áramkörét. Több nagyobb fogyasztót működtetni talán nem is fogsz tudni egyszerre, ezért jobb ha külön áramkörre van kapcsolva a kandalló. 
  • Az elektromos kandalló nem igényel kéményt a füst elvezetéséhez.
  • A működéshez könnyen hozzáférhető elektromos csatlakozás szükséges.
  • A piacon számos stílus formaterv választható. Akár fehér elektromos kandallóról, akár fekete vagy más színű elektromos kandallóról van szó, ízlésed szerint választhatsz.
  • A fűtési kapacitás elérheti 2000 W-ot, ami sokkal kevesebb egy hagyományos kandallóval szemben.
  • A keletkező hőt egy ventilátor továbbítja a helyiségbe, tehát konvekciós fűtésről beszélhetünk, míg egy hagyományos kandalló esetén nem a levegő melegszik fel először, hanem sugárzás által jut el a hő testünkre. Ott a kandallót előbb fel kell melegíteni, ahhoz hogy a levegő felemelgedhessen. Ezért gyorsabb az elektromos kandalló hőleadása, viszont alacsonyabb a teljesítménye.
  • Az elektromos kandallók általában olcsóbbak. 
  • Nem igényelnek speciális szerelést, így könnyen szállíthatóak a különböző helyiségekben ha egy különálló modellt használunk. A falra szerelt készülék esetén a mobilitás korlátozott. A hagyományos kandalló pedig rendkívól nehéz, és csak oda tehető, ahol van kémény.
  • Az elektromos kandalló fogyasztása a villanyszámlákban tükröződik, nem pedig a telepítésében vagy üzemeltetésében.
  • A lángszimulációnak köszönhetően az elektromos kandallók kevésbé veszélyesek lehetnek, mint a hagyományos kandallók.
  • Hőmérsékletszabályozóval rendelkeznek, amellyel a felhasználó szabályozhatja a hő intenzitását. Egy hagyományos kandalló esetén ez csak a tűz fokozásával vagy csillapításával lehetséges, ami nem egyszerű feladat.
  • Kevésbé igényelnek alapos tisztítást, és nem termelnek annyi szennyeződést, mint a hagyományos kandallók.

Szükség van-e szellőztetésre az elektromos kandallónak?

Nem, az elektromos kandallóknak nincs szükségük szellőztetésre. Ennek oka, hogy az általuk előállított láng nem valódi, hanem egy szimuláló kép. Ezért nem termelnek füstöt. Ezért nincs szükség szellőzőrendszerre az elektromos kandallónkhoz. Természetesen semmiféle külső kéményre sincs szükségünk.

Ez a dekoratív elektromos kandallók egyik nagy előnye. Nincs szükségük olyan rendszerre, amely a füstöt a házon kívülre vezeti. Így a telepítés sokkal egyszerűbb és sokkal gazdaságosabb lesz. Sokkal kevesebb karbantartást is igényelnek. A hagyományos kandallóknál az egyik legnehezebb feladat a kémény tisztán tartása.

Milyen típusú elektromos kandallók állnak jelenleg rendelkezésre?

Egy elektromos kandalló otthonos hangulatot kölcsönözhet otthonának. Sokuknak vannak bizonyos közös jellemzői, mint például a láng szimulációja vagy a füst hiánya. Manapság azonban különböző típusú elektromos kandallókat különböztethetünk meg. Íme a főbb típusok:

Mobil elektromos kandallók: ezek a legkisebb elektromos kandallók. Kialakításuk és méreteik miatt könnyen szállíthatóak egyik helyről a másikra. Ideálisak, ha egyik helyiségből a másikba szeretnénk áthelyezni.

Falra szerelhető elektromos kandallók: ezt a fajta elektromos kandallót úgy tervezték, hogy a falra lehessen akasztani. Nagy előnye, hogy nem igényel bonyolult telepítést vagy bármilyen építési munkát. Összeszerelése a síkképernyős televízióéhoz hasonló. 

Beágyazható elektromos kandallók: a beágyazható elektromos kandallók esetében a telepítés valamivel bonyolultabb lehet. Ehhez egy lyukat kell készítenünk a falon, amelybe a kandallót beágyazhatjuk. Nagy előnye, hogy nem áll ki a falból. Előfordulhat azonban, hogy szakembert kell felbérelnie, aki segít a telepítésben.

Beépíthető elektromos kandallók: ezek olyan elektromos kandallók, amelyeket egy használaton kívüli hagyományos kandalló üregébe helyeznek be. Így régi kandallónkat elektromos kandallóvá alakíthatjuk át. 

Dekoratív elektromos kandallók: A dekoratív elektromos kandallók nem tartalmaznak fűtési funkciót. Sok modell lehetővé teszi a világítás aktiválását attól függetlenül, hogy a fűtési üzemmód be van-e kapcsolva. A dekoratív elektromos kandallók pusztán díszítő jellegűek, és nem biztosítják a helyiség fűtésének lehetőségét.

Elektromos kandallók bútorba helyezve: ezek azok, amelyek már valamilyen bútorba vannak beépítve. Általában a külső megjelenés a klasszikus kandallók külső megjelenését utánozza.

Hogyan kell telepíteni egy elektromos kandallót?

Ez a kandallótípus könnyen illeszkedik bármilyen térbe. Ha azonban azt fontolgatod, hogy olyan helyen helyezed el, ahol hagyományos kandallód volt, feltétlenül le kell fednie a kéményt, hogy ne jusson be víz vagy más törmelék, ami ami kárt okozhat az új berendezésben.

Az is tanácsos, hogy legyen egy elektromos aljzat a telepítési hely közelében. Ha nincs, akkor gondoskodnia kell a szükséges intézkedésekről. Ezután el kell készítenie a szükséges rögzítési pontokat, különösen a falra szerelt modelleknél, amelyeknél ez elkerülhetetlen. 

Összefoglaló

Egy jó elektromos kandalló kiválasztása bonyolult lehet. Számos tényezőt kell figyelembe venni a választás során. Először is fontos, hogy tisztában legyél azzal, hogy milyen típusú elektromos kandallót szeretnél – mobil, beépített, esetleg falra szerelhető vagy szabadon állót (az utóbbi kettő a leggyakoribb)? Vagy talán nem is fontos számodra a fűtés, akkor elég egy dekoratív elektromos kandalló. Bármi legyen is a preferenciád, ha tisztában vagy ezzel a szemponttal, az nagymértékben segít leszűkíteni a keresést. 

A legtöbb modell nagyon könnyen telepíthető: általában egyszerűen csatlakoztathatók egy elektromos aljzatba. Más esetekben, például a süllyesztett opciók esetében, szakember segítségére lehet szükség.

Reméljük, hogy ez az útmutató rávilágított a tökéletes elektromos kandalló megtalálására. 

Ami még érdekelhet:

A legjobb bébiőr
Hűtőszekrények
Svájci bicskák